RA
RA Japan
Global
Local
Music
Interact
Search RA

DJ Pages


Jayson



Biography of Jayson

Real name / Kovács István

MAGYAR: 1986. június 12.-én születtem Budapesten. Már egész kicsinek kapcsolatba kerültem az elektronikus zenékkel. 11 éves voltam, amikor egy véletlen folytán ráakadtam az egyik kereskedelmi rádió akkor még futó 'Dj Service' címu musorára, ami onnantól kezdve megbabonázott. Péntek és szombat este lehetetlen volt levakarni a rádióról. Már ekkor elkezdett foglalkoztatni a mixelés, a zenék folyamatos, szünetek nélküli lejátszása. Ekkor szerettem bele a zenélésbe!
Kezdetben eloször különbözo iskolai rendezvényeken zenéltem, majd 2000-ben jött az áttörés és az ismeretség: lehetoséget kaptam rendes közönség elott is zenélni. A 2001-es év megint egy mérföldko az életemben. Ebben az évben ismertem Nagy Krisztián barátomat, akinek a legtöbbet köszönhetem és akitol a legtöbbet tanultam a zenélésrol. Illetve ebben az évben volt szerencsém hallani Dj Hangyát zenélni a régi Bamboo Music Club-ban az Oktogonnál és ekkor szerettem bele a funky-ba, amely szerelem mind a mai napig tart. Ez az éjszaka mind a mai napig etalonnak számít számomra minden téren. Szintén itt a Bamboo-ban volt szerencsém 2004-2005-ben Dj Berybá-tól, a siófoki Renegade Pub rezidensétol tanulnom.
A 2000 óta eltelt évek alatt megfordultam Budapesten és az országban egyaránt több szórakozóhelyen. Hol, mint vendég Dj, hol mint rezidens szórakoztattam és szórakoztatom a nagyérdemut.
Jövobeni terveim között szerepel, hogy minél több helyen lássak mosolygó arcokat a bulijaimon! :)

Mint a fentiekbol már kiderült, a zenei stílusom a funky. Ezen belül pörgetem a slágeresebb, seggrázósabb, a Dark & Blue mixekbol már ismert populárisabb zenéket, illetve a legendás Fortunát idézo classic funky és soul korongokat. Emellett szívesen válogatok a Hed Kandi classic és funkhouse kiadványai között is.
Mivel a klasszikus értelemben vett funky stílus ma már nem létezik, ezért játszom r&b-t, latin zenéket, mash up-okat ill. pl. fiatalabb közönségnél vagy foiskolás bulikon szívesen nyúlok pop-rock-alternatív zenékhez is. Ezek mellett továbbá játszom még a 80as, 90es évek magyar és külföldi disco és házibuli zenéit.
Vallom, hogy egy ilyen széles zenei palettán mozogva maximális élményt tudok nyújtani a közönségemnek! :)


English version coming soon!



About  
Staff  
Mobile (beta)  
Submit event  
Copyright © 2012 Resident Advisor Ltd.
All rights reserved. Terms & Privacy.